Környezetünk-egészségünk-közös jövőnk vetélkedő

Nyomtatóbarát változatPDF változat

A 2019/2020-as tanévben harmadik alkalommal rendezzük meg a PTE Gyakorló Általános Iskolák alsó tagozatos diákjainak a Környezetünk-egészségünk-közös jövőnk vetélkedőt.

Az idei év témája: A hulladékok mennyiségének csökkentése a Föld megóvása érdekében. 2020. március 5-én a 3. évfolyamosok hat négyfős csapata, és a 4. évfolyamosok hét négyfős csapata vett részt egy vidám, játékos délutánon.

A pécsi és szekszárdi csapatok előzetes feladatként a következőt kapták: egy használati tárgyat kellett hulladék alapanyagokból készíteniük. Az elkészült alkotásotokat magukkal hozták  a vetélkedőre, melyet a zsűri értékelt, majd a vetélkedő után kiállítást rendeztünk az ötletesnél ötletesebb produktumokból.  

 

A feladatok összeállításánál törekedtünk arra, hogy a tanulók a közvetlen környezetüket érintő problémákat észleljék, cselekvési terveket dolgozzanak ki, mely által tesznek a környezetükért, a hulladékok felhalmozódásának megelőzéséért. Hangsúlyt fektettünk arra, hogy meg ismerkedjenek a megújuló energiaforrásokkal, a jövő környezetbarát csomagolóanyagaival, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságával és a fenntartható fejlődés alapjaival. A tanulók a játékos, rajzos, rejtvényekkel teli feladványok mellett QR-kóddal ellátott, Tableten megoldandó feladatokkal is találkoztak, melyek igazodtak a környezetbarát szemlélet megismeréséhez és megtapasztalásához is. Természetesen egy vidám, játékkal teli délutánt szerveztünk, ahol a jó hangulat mellett a tanulók elsajátították a környezet- és természetvédelem alapjait is. 

 

 

Amíg a zsűri eldöntötte az eredményeket, addig a versenyzőknek és kísérőiknek egészséges uzsonnát biztosítottunk. 

 

A vetélkedő résztvevői tárgyjutalomban részesültek. 

 

A vetélkedővel célunk a tanulók környezettudatos magatartásának fejlesztése mellett az összintézményi kapcsolat kialakítása és ápolása. Az előzetesen kitűzött céljaink megvalósultak, mert úgy gondoljuk, hogy a vetélkedő a közös gondolkodás mellett a környezettudatos magatartás és a fenntartható szemlélet kialakítására, valamint a hozzá tartozó kompetenciák megerősítésére szolgált.

Április 16-án várjuk az 1-2.-os tanulók csapatait.

Pécs, 2020. 03. 06.                                                   A szervezők: Józsa Tímea és Burány Veronika

rovat: 
You shall not pass!