Igazgatói köszöntő

Nyomtatóbarát változatPDF változat

 „…egyedül a legnagyobb erő sem tehet mindent…

egyesített erőkkel pedig a lehetetlennek látszó is gyakran lehetséges…”

(Kölcsey Ferenc)

 

 

Tisztelt Honlap látogatók! Köszöntöm Önöket a Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Óvoda közös honlapján!

 

Többcélú Intézményünk négy jeles, nagyhírű pécsi intézmény összevonásával 2015-ben alakult. Tevékenységünk a köznevelés teljes vertikumát átfogja, tagintézményeinkben óvodától az érettségiig nevelünk-oktatunk. 

Jogelődeink, a Babits Gimnázium, a Deák Gimnázium és Általános Iskola, az 1-es gyakorló és a POTE Óvoda, - ahogy a városban mindenki ismerte őket - mindig is élen jártak eredményességben, az új módszerek kipróbálásában és alkalmazásában, a tanulóknak, gyerekeknek nyújtott sokszínű tevékenységeik révén.

Ezt az örökséget hozták magukkal, amikor a fenntartó Pécsi Tudományegyetem az intézményei összevonása mellett döntött.

 

A többcélú intézmény minden olyan esetben ésszerű és jó válasz a köznevelés változó kihívásaira, amikor az integráció célja nem pusztán különböző intézmények egymás mellé telepítése egy fenntartói akarattal, hanem egy jól meghatározható közös szakmai célt is hordoz magában.  Olyat, amely a szakmai önállóság megtartása mellett a rendszer minden tagjának hosszú távú eredményességet jelenthet. A PTE gyakorlóiskolái esetében ez a közös cél adott.

Sajátos ugyanis a tevékenységrendszerünk. Egyrészt képviseljük mindazokat a nevelési-oktatási feladatokat, amelyeket a köznevelés elvár a hozzánk hasonló típusú intézményektől, másrészt felsőoktatási feladatokat is ellátunk, amennyiben a tanárszakos hallgatók csoportos tanításai gyakorlatait vezetjük, felkészítjük őket a leendő pedagógus pályájukra. 

Kapcsolatrendszerünkben ezért különösen fontos egymás támogatása, a korszerű szakmai és módszertani ismeretek közös birtoklása, a tudásátadás, a tapasztalatok megosztása. Fontos a PTE karaival való jó kapcsolat, hisz gimnazista tanítványaink nagy részét érettségi után egyetemünk falai között szeretnénk látni. 

Intézményünket, annak valamennyi egységét így nem más köti össze egymással és a fenntartó Pécsi Tudományegyetemmel, mint a gyermek, a tanuló, a jövőbeni egyetemi hallgató, akiknek nevelésére, oktatására kollégáimmal együtt felesküdtünk. 

E sokszínű, szerteágazó, ámde mégis egy irányba mutató tevékenységet tükrözi a honlapunk is. No meg azt a sajátos kettősséget, amit a közös feladatok, erőfeszítések és a tagintézményenkénti szakmai önállóság jelent. Mindennapi életünk jelenik meg tehát a honlap oldalain, böngésszenek, érdeklődjenek, tájékozódjanak. És ha egyik évben a gyermekeket az általános iskolák oldalain látják, a másik évben pedig már a Babitsban, az nem a véletlen műve. 

Várjuk Önöket intézményünkben is a Szigeti úton az Óvodában, az Alkotmány utcában az Általános iskolában, az Őz utcában a Deákban és a székhelyünkön a Babitsban. 

 

Turi Katalin

intézményvezető

 

 

You shall not pass!